Úri gatyában, szürkületben
szétfröccsen teste jól nevelten
loccsan a fröccs, pohár gyanánt
nászt ül éppen, a délutánt.
Arcul csókolta száz öröm
(mit megfirkant könnyen köldököm)
s élvezi önnön kultuszát,
hogy neki nő ki a rímvirág.
De pataknak más a habja,
csillagfürdő alkonyatban,
s másként kacsint holdgyönyör,
s nem lát, balga, mert ökör.
Nem kell neki a nemzete,
gyötrelmek fájó serlege,
népbúval töltve, és talán,
nem is nekünk ír ezután.
Hová a kultusz fergeteg,
szárnyán lovagló képzelet,
te sok sehol, te semmi sincs
legyen miénk az égi kincs?
OJD-nek Bulkavos egyszerűséggel
2009.03.29. 04:45Címkék: vers
A bejegyzés trackback címe:
https://benczeattila.blog.hu/api/trackback/id/tr61032362
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.