Hajlataid meleg rendszerében
csilleként a sötét bánya-mélyben
éled újra lankadt hímtagom
szénporodat ki-be hordozom.

Válad fölött az arcod kémlelem
s ameddig kínzol, addig élvezem
nyújtózó, lomha, neves tested,
s érzem hogy közbe megkerested

barlangját lent a kéjnek, vágynak
s remegő kézzel kapujának
ráztad szét szivárgó nedvét

akár a méhet mézes medvék
s a távozó csille tartalom
kiborult és folyt a válladon.